Sziasztok! A tegnapi nappal átléptünk a decemberbe, és bár még hónak kevés híre van, de a Karácsony biztosan közeledik (egyszer azért láttam idén havat, de az sem maradt meg). A decemberrel új "sorozatot" is indítottam, amelyben a téli hónapokra ajánlok könyveket, és tegnap Dickens Karácsonyi énekével nyitottam (amelyről még tavaly írtam értékelést). Ma egy friss megjelenést szeretnék bemutatni.
Sziasztok! A magam részéről imádok karácsonyi könyveket olvasni decemberben. Sajnos általában egy vagy két könyvre jut idő az egyéb olvasmányok mellett, és többször is ugyanazt a kedvencemet olvastam el. Sokat gondolkodtam azon, hogy talán lehetne mást is választani ezen kívül, illetve ebben a hónapban szerettem volna a bloggal is a közelgő ünnepre hangolódni. Ezért kis internetes keresgélés után olyasmire bukkantam, hogy: "25 Days of Christmas books", és hasonlók. Általában gyerekeknek szóló posztokat találtam, például a Pinteresten, de arra gondoltam, miért ne oszthatnék meg veletek egy-egy könyvet karácsonyig, mint egy adventi kalendárium a csokoládékat (a 25 nap helyett én a kalendáriumhoz hűen 24 nappal számolok).
A könyveket úgy válogattam összes, hogy legyen közte olyan, amit olvastam, és olyan is, amit még nem, vagy éppen ebben a hónapban olvasok el. 24 könyvnél azért sokkal több karácsonyi témájú létezik, ezért nehéz is volt a választás. Hozzászólásként - ha szeretnétek - osszátok meg, hogy számotokra mit jelentett az adott könyv, ha éppen olvastátok már.
A most következő bejegyzésben természetesen december elsejével indítok, és - terveim szerint - mindennap megosztok veletek egy karácsonyi vagy téli témájú könyvet. Ez egyrészről egy kis ajánlás, másrészt ünnepre hangolódás, s közben én is szélesítem a látókörömet a karácsonyi történetek terén. A első könyv - nem meglepő :) - a kedvencem, Dickens klasszikusa.
Fülszöveg:
Jane Austen regényeiben a vidéki angol úri családok hétköznapjai, szűkre szabott társasági élete és érzelmi bonyodalmai elevenednek meg. A csupán néhány gesztussal teljes jellemmé felépített hősei felett az írónő mindvégig bölcs humorral és szelíd iróniával ítél és ítéltet. A legérettebbnek és legjobbnak tartott Austen-regény, a Meggyőző érvek hősnője, a már nem fiatal, vénlánysorsába beletörődött Anne Elliot nyolc év után véletlenül újra találkozik egykori vőlegényével, az immár meggazdagodott tengerésztiszttel…
A Meggyőző érvek számomra egy szeretem-nem szeretem regény. Amikor elkezdtem olvasni az írónő utolsó művét, nem gondoltam volna, hogy a végén azon fogok izgulni, vajon mi lesz a végé, mi lesz a vége... A főszereplő, Anne Elliot kicsit más, mint Jane Austen többi hősnője. A szereplőit itt általánosságban érettebbnek tartom, bár Anne húga néha határozottan sértődött gyerekként viselkedik. Anne végtelenül szerény, segítőkész, szinte mindig tudja, mit kell tennie, és ez az a tulajdonsága, amiért a körülötte levőknek szükségük van rá. Anne-t ugyanis lebecsülik. Ő viszont ezt nem bánja, legalábbis nem ragad le ennél a gondolatnál; beletörődött sorsába. "Vénlánynak" tűnik, valóban - egyszer vissza kellett utasítania nagy szerelmét. Apjának, nővérének, és barátnőjének, Lady Russellnek nagy szerepe volt ebben, ő mégsem neheztel rájuk. Lady Russell karakterét nem igazán kedveltem, viszont nem is éreztem igazán kidolgozottnak. Ahhoz képest, hogy Austen azt hangsúlyozza a regényben, mennyire fontos Anne életében, hamar el-eltünedezett. A csalfa, álnok fiatalember karaktere itt is megjelent, de annyira nem győzött meg.
Ebben a sétában az ő örömét a testmozgás jelenti majd, a szép idő s az, hogy elgyönyörködhet az ősz végső mosolyában, amely a sárguló leveleket és a száradó élősövényeket beragyogja; elmondott magában néhányat az évszak ezer költői leírásából, mert az ősz a hangulatok kiapadhatatlan forrásaként hat az érzékeny lélekre, és minden olvasásra érdemes költőt megihletett, hogy néhány mélabús sorban megörökítse.
Sziasztok! Ismét eltelt egy hónap, szinte röpült. Egyébként számomra csendesen telt, sok ágyban kuckózós olvasással.
Idén elhatároztam, hogy a közeljövőben elolvasom Jane Austen összes művét, és ezt szeretném is tartani, bár valószínűleg át fog csúszni a 2017-es évre. Austen művei mindig is vonzottak, és nem akartam, hogy csak A klastrom titka legyen az, amit olvastam tőle. Főleg, hogy már filmeken is láttam jelentősebb műveit, mint például az Emmát, az Értelem és érzelmet, vagy a kedvencemet, a Büszkeség és balítéletet. Ebből a szempontból tehát nem ért meglepetésként maga a történet, sőt az sem, hogy regényként is nagy sikert aratott nálam.
Jane Austen eme művében is arat az általa megalkotott karakterekkel. Ha csak a Bennet nővérekre gondolunk; mindannyian különböző személyiségek. Az előkelő vagy módos asszonyokat és urakat felvonultató regényben nem sok szereplőre mondhatnánk rá, hogy tipikus, bár Austentól talán ismerősek lehetnek. Még is kiváló karakterekkel dolgozott: a kissé kiábrándult Mr. Bennet, hangos és buta felesége, a cserfes és undok Lydia, a hamis Wickham, vagy a felettébb mulatságos (vagy inkább borzalmas?) Mr. Collins.
Mr. Bennet alkatában oly különös módon keveredett a fürge elme, a gunyoros modor, a tartózkodás és a szeszély, hogy felesége huszonhárom évi tapasztalat után sem értette meg jellemét. Mrs. Bennetet könnyebb volt kiismerni: gyarló eszű, csekély tudású, hullámzó kedélyű asszony vont. Mikor elégedetlenség kínozta, idegesnek képzelte magát. Élete feladatának azt tartotta, hogy férjhez adja leányait, vigaszt a látogatásokban és a pletykákban talált.
2015. november 13-án terrortámadás-sorozat rázta meg Párizst. Az egyik a Bataclan nevű szórakozóhelynél (klub) történt, ahol többek között Hélène Muyal-Leiris is életét vesztette. Sokan gyászolták, köztük férje, Antoine, aki másfél éves gyermekükkel maradt hátra.
Életük egy csapásra megváltozott, egyetlen este alatt. Antoine a kezdeti sokkot követően nyilván átesett a gyász lassú folyamatán, nem ragadt azonban le a haragnál. Inkább "papírra vetette" érzéseit, s megszületett a az elhíresült levél a merénylőkhöz. A Csak azért sem gyűlöllek titeket ennek bővített kiadása.
Ketten vagyunk, a fiam meg én, de erősebbek vagyunk, mint a világ összes hadserege. Egyébként meg nincs is már több időm a számotokra, megyek Melvilhez, ébredezik a délutáni alvásból. Alig tizenhét hónapos, most meguzsonnázik, mint minden nap, aztán megyünk játszani, és ez a kisfiú egész életében csak azért is boldog és szabad lesz. Mert nem, ő sem fog gyűlölni titeket.
Korábban már meséltem a Napsugaram című könyvről, illetve arról, hogyan is került hozzám. Szerencsés találkozás volt, bár az nem szerencsés, amiért íródott. Sue Klebold annak a Dylan Kleboldnak az édesanyja, aki 1999. április 20-án egy barátjával együtt többeket meggyilkolt az amerikai Columbine Gimnáziumban. Ez az iskolai lövöldözés megrázta Amerikát, sőt az egész világot. Amikor történt, 12 éves voltam, de úgy rémlik, még én is hallottam róla. Később több információt megtudtam, például amikor egyéb hasonló (és szörnyű) eseteknél említést tettek róla. Amikor a Margó-fesztivál előtt olvastam, hogy a kötet megjelent, illetve beszélgetést tartanak ennek kapcsán, fontosnak éreztem, hogy ott legyek. Az előadás után döntöttem: megveszem és természetesen elolvasom. Nem bántam meg.
Kezdem talán a borítóval, illetőleg a könyv címével. A "Napsugaram" kifejezés fontossággal bír a Klebold családban. Talán sejtitek, mire utalhat. Az alcím így hangzik: A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása. "Vallomás", mintha az édesanyának be kellene vallania valamit, bár vehetjük így is: szíve kitárása, gondolatai megvallása a világ felé. Az eredeti cím azonban másképp hangzik: A Mother's Reckoning: Living in the Aftermath of Tragedy (talán úgy fordíthatnánk, hogy 'Egy anya számadása: Élet a tragédia utóhatásban'). A borítón Sue Klebold és a kis Dylan látható: ártatlan gyermek, akiről nem gondolná senki, hogy évekkel később mit követ el (a kötet belsejében is láthatunk néhány képet).
Most már hihetetlennek hangzik, de akkor valóban azt hittem, hogy mindent helyrehozhatok azzal, ha megcáfolom a Dylannel kapcsolatos téves feltevéseket. Nem tudtam, hogy életem új szakaszába lépett. Úgy gondoltam, a világ visszazökkenhet még a rendes kerékvágásba.
Az önsegítő könyvekhez való vonzódásom az előző bejegyzésből már kitűnt, és úgy látszik időről-időről felbukkannak ezek az életemben. Rosszabb és jobb időszakokban egyaránt. Az Önbizalom című könyvről az egyik kedvenc magyar vloggertől, Viszkok Fruzsitól hallottam. Nem olyan régen ajánlotta egy videójában, és első látásra arra gondoltam, erre nekem szükségem van. Két dolog miatt:
Tudom, nem pont jó ötlet a külcsín miatt választani könyvet. Az Önbizalom viszont színes, figyelemfelkeltő, talán a vizualizációval játszik. Akik szeretik az illusztrációkat, elcsábulhatnak a könyv láttán, mert hogy ez az ami feldobja a könyvet.
Soha nem becsültem le az ún. "önsegítő könyvek" erejét. Lehet, hogy nem varázsszerek, nyilvánvaló, de talán mindegyikben van olyan mondat, amit érdemes megfogadni, vagy tanács, amit érdemes kipróbálni. Néhány évvel ezelőtt találtam rá könyvtárban Gretchen Rubin Boldogságterv című könyvére, amely mondhatni nagyobb hatással volt rám, mint az az előtt olvasott segítő könyvek. Bár (még) nem készítettem saját boldogságtervet egy egész évre, de a kötet érthetően, közvetlenül, sőt humorosan tálalta a szokásokról összegyűjtött tapasztalatokat. A Boldogságtervet követte a Happier at Home (ez még nem jelent meg nálunk, amit nagyon sajnálok), majd 2015-ben a Jobban, mint valaha.
Gretchen Craft Rubin (1966 - ) amerikai író és blogger. Évekkel ezelőtt jogászként dolgozott, amikor is ráébredt, változtatni szeretne az életén, boldogabb szeretne lenni, Belefogott az írásba; ebből született meg a Boldogságterv (Happiness Project). Honlapja: gretchenrubin.com. Rendszeresen beszélget húgával és másokkal podcast-ek formájában.
A Jobban, mint valaha a szokásokról szól. A koncepció az lehet, hogy szokásaink megváltoztatásával jobbá, talán boldogabbá tehetjük életünket. Gretchen Rubin olyan módszereket ír le, amelyek segíthetnek számunkra a hasznos szokásokat beépíteni az életünkbe (egyik legemlékezetesebb tanácsa, hogy jobb vagy eredményesebb, ha a beépíteni kívánt tevékenységet mindennap csináljuk, mint ha néhanapján). A 4 tendencia segítségével feltárja azokat a lehetséges problémákat, amelyek miatt egyes embereknek nehezebben megy egy adott szokás elsajátítása. Mindannyian mások vagyunk, ez a gondolat kitűnik a könyvből, s így mindenkinek más módszerek lehetnek alkalmasak.
Sziasztok! Ismét egy hónap végéhez érkeztünk. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de számomra mintha kicsit lelassult volna az idő, bár ettől még elképesztő, hogy máris itt a november. Az október azonban több meglepetést tartogatott :)
