Ez a hét elég lassan telt a számomra, legalábbis úgy tűnt, mintha csiga lassúsággal telne az idő. De ez nem baj, hiszen már augusztus van, és hamarosan vége a nyárnak. Még mindenki próbálja kiélvezni. Én is ezt tettem a Balatonon, és nagyon jó volt, attól eltekintve, hogy megint főtt rák lettem. :)

A heti könyves jelentés nem sok tételből áll: egy értékelést tudtam írni Akutagava Rjúnoszuke elbeszéléskötetéről, és a szokásos pénteki book taget töltöttem föl. Könyvtárban nem jártam, mivel sokban most szünet van. Viszont olvasni azt olvastam. Jenny Colgan Találkozzunk a Cupcake kávézóban című regényét már majdnem befejeztem. Körülbelül 10 oldal van hátra amivel ma végeznék is a Duna-parton. És el kell, hogy mondjam, nagyon jót tehet az ember lelkével egy könyv, amikor este, elfáradtan tömött vonaton utazik hazafelé, állva. *-* Hétfőn vagy kedden érkezik a könyvről az értékelés.

Jenny Colgan után belekezdek Tom Sawyer kalandjaiba, de a hétre ennyi. Mindenkinek szép vasárnapot! :)

Ha péntek, akkor 'Book Tag Friday'... vagy 'Karakteres péntek', de mivel múlt héten hanyagoltam a könyves tageket, ezért most kitöltöm ezt, amelyet a PuPilla Olvas blogon láttam. Az utolsó pontnál meg is jelölök két személyt, töltsék ki Ők is, ha szeretnék. Emellett viszont bárki kitöltheti, akinek tetszik. Valljuk be, sajnos sokszor nem ekképen haladnak a dolgok, de így kellene :) Lássuk! *-*

"Akutagava Rjúnoszuke 1892-ben született Tokióban. Haláláig a japán fővárosban élt. 1927-ben, harmincöt éves korában megmérgezte magát. Életrajza alig több. Csak író volt; nem történt vele más. Mielőtt öngyilkos lett, hosszabb tanulmányt írt az öngyilkosságról. Kifejtette, hogy végez magával, mert "bizonytalan szorongás" fogta el.
Mi volt az a bizonytalan szorongás, ami ennek a szatirizáló pszichológusnak, kíméletlen moralistának, elegáns esztétának, ennek a csupa-ellentmondás-embernek végül kezébe adta a túladagol Veronál-tablettákat?
Az egyik lehetséges válasz, hogy nem hitt önmagában.
A másik válasz, hogy - nem lehet két kultúra ütközőpontján élni tisztázatlanul. Csak felőrlődni, felmorzsolódni lehet.
De mindez csak találgatás. Akutagava ránk hagyta a bizonytalan szorongást, a kegyetlen realizmus szorongást, a kegyetlen realizmus szorítását, amely irányzatok, iskolák, öngyilkos írók és a második világháború utáni lelkifurdalásos, önvizsgáló japán irodalom legnagyobb ihletője lett."

Nem tartott túl sokáig elolvasni Akutagava (Akutagawa Ryünosuke) kötetét. Egyrészt mert nem is vastag, körülbelül 120 oldal, másrészt olvashatónak találtam. Ugyan korábban nem találkoztam még japán íróval, de mivel egy kedves barátom tanácsára megnéztem Kurosawa filmjét (A vihar kapujában; Rashomon; 1950), a könyv forma sem maradhatott el. Annyit elárulok, hogy a film nem fedi az azonos című elbeszélést, csak a Rasómon kaputorony azonos. Az írónak egy másik történetéből, A cserjésben (vagy Bozótmélyben) címűből készült a forgatókönyv. A film egyébként jó, szerintem nézhető.

A kötetben olvasható elbeszéléseket nem kívánom részletesen ismertetni. Maximum néhány szóban. Én ugyan A vihar kapujában történetével kezdtem, mert már nem bírtam a kíváncsiságommal, de most kezdjük az elején.

A minden vasárnap jelentkező új rovat címe: 'Monday to Sunday', azaz Hétfőtől vasárnapig. Ebben a posztban, a hét lezárásaképpen felsorolom, hogy mit olvastam el, mivel haladtam tovább, mik a tervek a jövőhétre vonatkozólag.

A héten - múltheti ígéretemhez híven - írtam életrajzos bejegyzést, ezúttal Mark Twainről, valódi nevén Samuel Langhorne Clemensről. Pénteken újabb karakteres péntek poszt született Philip Marlowe-ról és Sam Spade-ről. Ma pedig Zahi Hawass könyvéről, A fáraók hegyeiről is írtam. Remélem, a jövőhéten is lesz lehetőségem legalább ennyi bejegyzést közzétenni.

Tegnap belekezdtem a japán Akutagava Rjúnoszuke A vihar kapujában című novellakötetébe, és Jenny Colgan Találkozzunk a Cupcake kávézóban című regényébe, amely már régóta váratott magára. Véleményt még nemigen tudok róluk alkotni, de az biztos, nem teszem félre őket. Emellett vallomással tartozom: Agatha Christie-től egyenlőre nem A barna ruhás férfi következik, hanem A hét számlap rejtélye. Ugyanis ismét könyvtárban jártam, és egy ajánlónak köszönhetően (A könyvekben elveszel, de magadra is találsz) ki is kölcsönöztem. És mivel Mark Twainnek a Tom Sawyer kalandjai jelent meg előbb, ezért ezzel kezdem. Amint végeztem Akutagava novelláival, ez a két történet következik.

Mára ennyi. További szép napot nektek! :)

A héten befejezve:
Zahi Hawass: A fáraók hegyei

Könyvtárból:
Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai / Huckleberry Finn kalandjai
Agatha Christie: A hét számlap rejtélye

A nagy gízai piramisok már évezredek óta ámulatba ejtik az emberiséget. A pompás műemlékek építésének és funkciójának kérdései már az ókori egyiptomi civilizáció középső szakasza óta foglalkoztatják az embereket, és a közelmúlt úttörő jellegű kutatásai végre némi információval szolgáltak arról, hogy miként és miért is építették őket. A fáraók hegyei oldalain Zahi Hawass - a világszerte elismert régész és Egyiptom időtlen kincseinek hivatalos őrzője - a legfrissebb régészeti adatokat szövi össze lebilincselő családi történetekkel egy lenyűgözően hatásos elbeszélés formájában. [...] (teljes fülszöveg: moly.hu)

Tegnap befejeztem az egyiptomi nagy piramisokról szóló könyvet. Írója, Zahi Hawass már régóta az egyik kedvenc régészem, aki Egyiptomot kutatja. Nemrég járt Magyarországon, és írt még más könyveket is, például A fáraók birodalma címűt, amely méretre jó nagy, és rengeteg szép illusztráció van benne. Többször volt az egyiptomi régiségek legfelsőbb tanácsának miniszterelnök helyettese, és védelmezte hazája kincseit. Többen kritizálták munkássága során, de én most nem ezt kívánom megtárgyalni. Az egyiptológia területén mindenképpen szép eredményeket ért el.

Úgy emlékszem, akkor szerettem meg Egyiptomot, amikor még a középiskolában az egyik történelemórán erről a világról tanultunk. Mindenkinek más történelmi korszak a kedvence. Én inkább az ókor és a középkor felé húzok, de amikor elhangzott az a szó, hogy 'kanópusz', nem tudtam kiverni a fejemből. Régebbi tanulmányainkból nem minden maradhat meg a fejünkben, sajnos sok minden kieshet. Velem is így volt, de ezt a szót azóta sem felejtettem el. A kanópusz egy edényt jelent, amelyben az ókori Egyiptomban a mumifikálás során az eltávolított belső szerveket helyezték. Akkor ez a titokzatos "tudás" megfogott. Középiskolában ezekről - a mumifikálásról például - bővebben nem tanultunk, de a későbbiekben utánanéztem, és így ismerkedtem meg az egyiptomi fáraókkal közelebbről. :) Azóta számos remek könyvet olvastam, például Christian Jacq: Champollion, az Egyiptomi vagy Howard Carter és A. C. Mace: Tut-ankh-Amen sírja.

A Karakteres péntek harmadik részében ismét a férfiaké a terep (bocs, lányok). Ezúttal két olyan erős, stramm legényt mutatok be, akik olyan regényekben szerepeltek, mint a Hosszú álom, A magas ablak, vagy a A máltai sólyom. A kemény krimik főszereplői. Egyikük sorozatban harcolt a banditák, rossz arcú férfiak ellen, olykor egy-egy szerelmi légyottba keveredve. Mindketten a műfaj új hajtásának köszönhetők, de egyikük sem lebecsülendőbb a másiknál. És mind a ketten szinte összenőttek Humphrey Bogarttal.

Egy jenki Arthur király udvarában. Huckleberry Finn és Tom Sawyer kalandjai. Gondolom sokan rájöttek, hogy Clemens valójában Mark Twain, amerikai író, újságíró és humorista. Azért választottam most őt, hogy bemutassam életét, mert hamarosan olvasom Huckleberry Finn történetét. Ismerjük hát meg kicsit jobban a megalkotóját [és elnézést a bőségért, de egy ilyen életet csak még hosszabban lehetne leírni :) ].

Ismét egy vasárnap, egy kánikulával telt hétvége lezárása. Tegnap érkezett a nagy vihar, és - végre - egy kis enyhébb levegőt hozott. :) Amint látjátok, nem csak ez változott, hanem a blog design-ja is. Nem bírtam magammal, és teljesen átalakítottam. Remélem így is tetszik. Van egy olyan rossz szokásom, hogy el tudok bíbelődni ilyesmivel, már ha valami apróságot nem találok olyannak, amilyennek szerettem volna.

A hét megint csendesen telt, viszont be tudtam fejezni két Agatha Christie könyvet, amelyekről írtam is. Az egyik a Bűbájos gyilkosok volt, a másik a Rejtély az Antillákon. Mind a kettőt szívesen olvastam, bár már hiányzik Poirot stílusa. Legközelebb Christie első regényét vettem volna sorra, A titokzatos stylesi esetet, de úgy tűnik, ezzel lesz némi nehézségem, ugyanis nem találom már abban a könyvtárban, ahová beiratkoztam :( De mindegy, helyette A barna ruhás férfi vagy A frankfurti utas következik. Poirot-t a molyos kihívás végére hagyom :)

A könyvtárban járva ideiglenesen megkaparintottam Mark Twain Huckleberry Finn kalandjait és Ryünosuke Akutagawa elbeszélés kötetét. Nemrég láttam A vihar kapujában című filmet, és ez vett rá arra, hogy elolvassam az alapjául szolgáló történetet. Kíváncsian várom (a film egyébként meglepő, de tetszett), egyenlőre azonban még Zahi Hawass A fáraók hegyei című könyvével bíbelődöm, amivel kapcsolatban nincsenek kétségeim. Rajongok Egyiptomért, és igaz, hogy még csak a bevezetőnél tartok, de olvasás közben szinte mintha ott lennék a forró homokban az időszámításunk előtti időkben...

A héten a két értékelés mellett a szokásos pénteki könyves taggel érkeztem, de a jövőhétre tervezek egy-egy íróról is megemlékezni bejegyzésben, hiszen rég volt már ilyesmi. Mára ennyi, és ezúton kívánok kellemes, enyhe vasárnapot mindenkinek! ;)

A héten befejezve:
Agatha Christie: Bűbájos gyilkosok
Agatha Christie: Rejtély az Antillákon

Könyvtárból:
Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai
Ryünosuke Akutagawa: A vihar kapujában: Elbeszélések

Nektek hogy telt a hetetek?

 - Van kedve megnézni egy gyilkos fényképét? - kérdezte a szederjes képű Palgrave őrnagy. Ám Miss Marple még nem is válaszolhatott, amikor a háta mögül közeledő léptek zaja hallatszott...
Csodálatosan ragyog a Karib-tenger azúrkéksége fölött a nap, gondtalanul sütkéreznek a strand meleg fövenyén az Arany Pálma-szálló vendégei, aki pedig színvonalasabb szórakozásra vágyik, kedvére tanulmányozhatja a nyugatindiai szigetek egzotikus állat- és növényvilágát, mint az elválaszthatatlannak tűnő baráti négyesfogat: a higgadt, jó modorú Edward és Evelyn, meg a hangos Greg és a vidám Lucky. Este zene szól, hangulatvilágításnál táncolnak a párok: a szálloda újdonsült ifjú tulajdonosai, Tim és Molly nem kímélik a fáradságot, ha vendégeik kényelméről van szó.
És mégis...?
És mégis. Rejtély az Antillákon! Avagy: ki elégelte meg a szószátyár őrnagy szűnni nem akaró történeteit...? Kinek volt útjában a szép fekete Victoria? Ki zavarja meg a békés nyaralók éjszakai álmát...?
Rejtély az Antillákon!
De sebaj: mindenkit megnyugtathatunk - Miss Marple fölött eljárt az idő, de a bájos öreg hölgy mégsem hagyja magát. Kötögetés, csevegés, némi kis finom hallgatózás - és a rejtély nem marad örökre Rejtély!

Miss Marple felett eljárt az idő? Viccelnek? A hölgy mindig ugyanolyan. Itt egy nyavalya, ott egy térdfájás, de semmit sem változott. Reggel befejeztem a Rejtély az Antillákon című krimit, amelynek ő a főszereplője, persze sok más karakter mellett. Az ártatlannak, elesettnek tűnő idő hölgy ezúttal utazáson vesz részt, az Karib-szigetek egyikén száll meg egy szállodában. A szálloda az Arany Pálma, a sziget neve pedig St. Honoré. Itt ejtőzik hősnőnk unokaöccse jóvoltából.

A regényben több gyilkosság is történik, ahogy azt már Christie-től megszokhattuk. Az első Palgrave őrnagy, akit valójában mindenki - még Marple kisasszony is - halálosan unalmasnak tartott. Amikor a vadásztörténeteit mesélte, a végén már mindenki csak hümmögött, meg bólogatott, nem tudva, miről van szó tulajdonképpen. Így is kezdődik a krimi: éppen Miss Marple és az őrnagy társalog. A vadásztörténetek után Palgrave szokásához híven rátér a gyilkosságokról szóló meséire. Többet is tartott a tarsolyában, és az idős hölgy érdeklődését némileg fel is kelti (nem csodálkozhatunk), de félbeszakítják őket. Ezután beüt a tragédia. De ahelyett, hogy elfelejtenék az őrnagyot, és véletlennek könyvelnék el a halálát, Miss Marple szinte mindenkivel erről beszélget. Csak "harmatos ártatlansággal". Ugyanis őt nem hagyja nyugodni, és úgy hiszi, gyilkosság történt. Később a helyi orvos, és a rendőrség is ezt gondolja, ezért...

Palgrave őrnagy halála már csak váratlan esemény volt, kissé kellemetlen esemény, amelyet gyorsan elfelejtenek. Az életet itt a napsütés, a tenger és a társasági örömök jelentették. Egy komor látogató mindezekre pillanatnyi árnyékot vetett, de az árnyék azóta már elvonult.

Rég volt már újabb könyves tag, így ezúttal a péntek az "övé". Ezt egy könyves blogon találtam: My bookish confessions. Nézzetek be Ti is. Nekem nagyon tetszik az oldal, és ez a book tag is, ezért megpróbálok válaszolni erre a 11 db kérdésre a könyvolvasók problémáiról.