Jelenleg Charlotte Brontë regényét, a Jane Eyre-t (A lowoodi árva) olvasom, és ezen közben ismét azon kezdtem el gondolkozni, vajon milyen lehetett az, aki leírta e sorokat. Mit gondolt, hogyan érzett? Beleszőtte saját élete egy-egy darabkáját írásaiba? Ilyen és ehhez hasonló kérdések miatt vegyük szemügyre kicsit közelebbről Charlotte Brontë életét.

Charlotte 1816. április 21-én született Thorntonban, Bradford nyugati részén. Édesanyja Maria Branwell, édesapja Patrick Brontë, egy ír-anglikán lelkész. Charlotte harmadik gyermekként jött a világra a hat közül. 1820-ban a család a néhány mérföldre lévő faluba, Haworth-be költözött, ahol az apát a St. Michael and All Angels elnevezésű templom örökös káplánjának nevezték ki. Maria 1821-ben betegségben elhunyt. Öt lánygyermeket: Mariát, Elizabeth-et, Charlotte-ot, Emily-t, Anne-t, és egy fiút, Branwell-t hagyott maga után, akikről nővére, Elizabeth Branwell gondoskodott.

1824-ben Patrick Brontë elküldte Charlotte-t, Emily-t, Mariát és Elizabeth-et a Clergy Leányiskolába Cowan Bridge-be (Lancashire). Charlotte elmondása szerint az iskolában uralkodó rossz körülmények nagyban befolyásolták egészségi állapotát, fizikai fejlődését, és siettette Maria (szül. 1814) és Elizabeth (szül. 1815) korai halálát (1825). Mindketten tuberkulózistól szenvedtek. Patrick ezután elvitte Charlotte-ot és Emily-t az iskolából. Charlotte később Jane Eyre című regényében felhasználta az itt tapasztaltakat, a lowood-i iskola megformálásában.

Otthon Haworth-ben Charlotte mint anya és védelmező volt fiatalabb testvérei számára. Ő és a többi életben maradt Brontë gyermek saját kitalált világot hoztak létre maguknak, egy saját királyságot. Charlotte és Branwell byroni történeteket írtak az ő kitalált városukról, Angriáról. Emily és Anne cikkeket és verseket írtak Gondalról. Ezek a történetek epizodikusak és bonyolultak voltak, de ezek a próbálkozások alapozták meg későbbi irodalmi sikereiket.

1831 és '32 között Charlotte folytatta tanulmányait a Roe Head iskolában (Mirfield), ahol találkozott életre szóló barátaival, Ellen Nussey-val és Mary Taylorral. 1833-ban írt egy novellát a The Green Dwarf címmel, Wellesley név alatt. 1835-től '38-ig visszatért Roe Head-be, mint tanárnő.

1839-ben állt először nevelőnőnek a yorkshire-i családoknál (1839 - '41). 1839 májusától júliusig a Sidgwick család nyári rezidenciáján szolgált, Stone Gappe-ben (Lothersdale). Itt volt egy John Benson Sidgwick nevű rakoncátlan gyerek, aki egy alkalommal Bibliával dobta meg Charlotte-ot. Ezt az eseményt is beleszőtte a Jane Eyre egyik kezdeti fejezetébe.

1942-ben Charlotte és Emily Brüsszelbe utazott egy bentlakásos iskola miatt, amelyet Constantin Héger és felesége, Claire Zoé Parent Héger vezetett. Ellátásért cserébe mindketten tanítottak: Charlotte irodalmat, Emily pedig zenét. Itt tartózkodásuk rövid volt, mivel szomorú hír érte őket: Elizabeth Branwell, a nénikéjük elhunyt (1942). 1943-ban Charlotte egyedül tért vissza Brüsszelbe, A második időszak azonban nem volt boldog: honvágy gyötörte és igen fontossá vált számára Constantin Héger. 1844-ben visszatért Gaworth-be, és a brüsszeli idők megihlették több művében is (The Professor, Villette).

1846-ben Charlotte, Emily és Anne saját maguk finanszírozták egy verseskötet kiadását álnevek alatt, mint Currer, Ellis és Acton Bell. A nővérek megőrizték nevük kezdőbetűit, és Bell volt Charlotte középső neve (Haworth káplánjához, Arthur Bell Nichollshoz később hozzá is ment). Csupán két példányban kelt el a kötet, de a nővérek továbbra is dolgoztak írásukon, s próbálkoztak regénnyel is. Az álneveket használva küldték el a kéziratokat potenciális kiadóknak.

Charlotte első kéziratát, a The Professor-t nem fogadták nagy lelkesedéssel a kiadók, bár egy, a Smith, Elder & Co. érdeklődést mutatott iránta. Charlotte befejezte a művet, és egy másik kéziratot is küldött 1847-ben. Hat héttel később megjelent a Jane Eyre: An Autobiography (Jane Eyre / A lowoodi árva). Szinte azonnali sikert aratott a regény, és találgatták, ki lehet a titokzatos Currer Bell. Mindeközben Emily (Ellis Bell) és Anne (Acton Bell) is megjelentetett egy-egy művet.

1848-ban Charlotte következő kéziratán dolgozott (Shirley). Ezt csak részben sikerült befejezni, mivel a Brontë család három tagja is elhunyt nyolc hónapon belül. Branwellt Charlotte szerint tuberkulózis vitte el, de betegségét túlzott alkoholfogyasztása súlyosbította, illetve azt beszélték, ópiumszármazékot (laudanum) is használt. Emily is megbetegedett, és Anne-t is ugyanaz a kór támadta meg.

1849-ben végül megjelent a Shirley, amely a szociális különbségekkel foglalkozott, és a nők szerepével a társadalomban. Az új regény - a Jane Eyre-rel ellentétben - harmadik személyben íródott, és hiányzott belőle az a közvetlenség, amely a lowoodi történetet átjárta. Ennek ellenére az olvasók még mindig örömmel fogadták, ezért Charlotte beleegyezett, hogy Londonban meglátogassa kiadóját. Valódi kiléte kiderült, és emelkedettebb társadalmi körökben kezdett mozogni (Harriet Martineau, Elizabeth Gaskell, William Makepeace Thackeray, G.H. Lewes). Soha nem hagyta el Haworth-t pár hétnél több időre, mert nem akarta magára hagyni idős édesapját.

Charlotte harmadik publikált regénye a Villette (1853) címet kapta. Fő témái a belső konfliktusok és a társadalmi elnyomás. Romantikus regény, amelyben Lucy Snowe egy bentlakásos iskola tanárnője lesz, s itt két férfi iránt is gyengéd érzelmeket táplál. A kritikusok kedvezően fogadták a regényt, ahol Charlotte visszatért az egyes szám első személyű elbeszélési módhoz.

Még a Villette megjelenése előtt Charlotte házassági ajánlatot kapott Arthur Bell Nicholls-tól, apja lelkészétől, aki már régóta szerelmes volt belé. Kezdetben visszautasította a férfit, és az apja is ellenezte a frigyet Nicholls rossz pénzügyi helyzete miatt. Elizabeth Gaskell, aki jó barátja is lett Charlotte-nak, ösztönözte az írónőt, hogy szemlélje a házasság pozitív oldalát, és munkát is adott Nichollsnak, hogy segítse a döntést. Charlotte végül 1854-ben igent mondott, és az apja beleegyezését is megkapták. Az esküvő után Írországba utaztak.

Nem sokkal később Charlotte teherbe esett, de egészségi állapota rohamosan romlott. Meg nem született gyermekével együtt hunyt el 1855-ben, mindössze 38 évesen. Halotti bizonyítványában a halál okaként tuberkulózis szerepel, de életrajzírói szerint a kiszáradás és alultápláltság okozta (folytonos rosszullétek). Esetleg tífusz is lehetett a halál oka, mivel nem sokkal előtte egy szolgálójuk (Tabitha Ackroyd) is elhunyt emiatt. Charlotte-ot a családi kriptába temették el, a St. Michael and All Algels templomban, Haworth-ben.

A The Professor (Az angoltanár) című első regényét halála után, posztumusz jelentették meg 1857-ben. Utolsó éveiben is írt, és új regényének töredékét már két formában is megjelentették (a leghíresebb Clare Boylantől az Emma Brown: A Novel from the Unfinished Manuscript by Charlotte Brontë). Életrajzírói - például Elizabeth Gaskell - másképp látják vagy éppen elferdítik Charlotte Brontë életének eseményeit. A Constantin Héger iránti érzelmei sem egyértelműek: szerelem vagy csupán tisztelet? Charlotte Brontë-t én egy bátor és - lehetőségei szerint független - nőnek képzelem el, egy romantikus léleknek, aki rendkívül sokat álmodozott.

Regényei:
Jane Eyre / A lowoodi árva (1847)
Shirley (1849)
Villette (1853)
Az angoltanár / A különös tanítvány (The Professor; 1857)
Emma (töredékek)

Verseskötetei:
Poems (1846) - Currer, Ellis és Acton Bell

Forrás: wikipedia.org, biography.com

Ti hogy látjátok az írónőt? Mit olvastatok már tőle?