Monday to Sunday #23

A minden vasárnap jelentkező rovat címe: 'Monday to Sunday', azaz 'Hétfőtől vasárnapig'. Ebben a posztban, a hét lezárásaképpen felsorolom, hogy mit olvastam el, mivel haladtam tovább, mik a tervek a jövőhétre vonatkozólag.

title25.png

A héten a A horrorfilm - Válogatott tanulmányokon kívül belekezdtem Szabó Magda Abigéljébe is. Nem bírtam ki, hogy ne tegyem meg, és amúgy is mindenképpen idén szerettem volna befejezni. Jelenleg ez a két könyv, amit olvasok, Az arany ember (Jókai) és A Pál utcai fiúk (Molnár), tehát a "kötelező olvasmányok" most kissé háttérbe kerültek.

A könyvbemutatós és mozis élményemről írtam a héten posztot, illetve volt pénteki book tag is Zombiapokalipszis címmel. Jövőhéten is megpróbálok legalább két-három bejegyzést készíteni, és közben gőzerővel haladok az Abigéllel, amelyet ha elkezdek olvasni, szinte alig bírok letenni.

Kellemes vasárnapot mindenkinek! :)