Agatha Christie Találkozás a halállal című regényére azt lehet mondani, hogy útközben olvastam végig. Mostanában utazás közben jutott időm olvasni, kivéve a hétvégét. E könyv lapjait nagyon jó volt így pörgetni, mert elterelte a figyelmemet a tömegközlekedés viszontagságairól, és fogva is tartott. Ennek ellenére vegyes érzelmeim támadtak...

A történet középpontjában egy amerikai család áll, Boyntonék. Az ő különös életükbe kapcsolódik be - kezdetben akaratán kívül - Sarah King, a frissen végzett orvos. A fiatal hölgy a híres Dr. Gerarddal osztja meg gondolatait, miszerint a családfő, Mrs. Boynton élvezi, hogy hatalmaskodhat családtagjai fölött. Két lánya és két fia van, bár közülük csak egy lány édesgyermeke. A többieket - beleértve menyét - állandóan maga mellett tartja, és uralkodik rajtuk. Saját örökségük nincs egyiküknek sem, s már-már kezdenek belefásulni az életbe. Vagy talán mégsem, mert a "mama" meghal. Vajon kinek állhatott leginkább az útjában?

 - Én soha nem felejtek - mondta. - Ezt jegyezze meg! Soha semmit nem felejtettem el: egyetlen eseményt, egyetlen nevet vagy arcot sem...

Hercule Poirot már a regény elején feltűnik, de csak később lesz igazán szerepe, amikor megtörténik a gyilkosság. Bár korábban is részese lesz az események láncolatának, ő is tudtán kívül. A haláleset meglehetősen későn következik be, de addig sem unatkozhatunk. Az írónő elénk tárja a Boynton famíliát, az érzéseiket, konfliktusaikat. Ezeket próbálja megérteni Miss King, aki felettébb felkelti a kisebbik Boynton fiú, Raymond figyelmét. Dr. Gerardot is érdekelni kezdik, és lesz is alkalmuk bőven a találkozásra, mivel mindannyian Petra romjaihoz kirándulnak. Az olvasó megismeri még Mr. Jefferson Cope-ot, a Boynton család régi ismerősét, a befolyásolható Miss Pierce-t és a határozott Lady Westholme-ot. Ők a szereplői ennek a drámának, vagy inkább tragédiának. És persze ismét Poirot az, aki fényt derít mindenre.

Bevallom, a fény nálam már a regény kezdetén égett. Ezt úgy értem, hogy nemrégen láttam filmen ezt a történetet, ezért tudtam előre, ki lesz a tettes. Legalábbis gondoltam, hogy a filmkészítők annyira azért nem tértek el a tárgytól. Másban igen, például Mr. Cope-ot és Miss Pierce-t megbonyolították. Mr. Cope-ból a család ügyvédjét tették meg, és belekevertek egy új végrendeletet is. Miss Pierce pedig régész lett. Egyébként mindkettő élvezhető volt, bár jobb volt olvasni. Ha nem tudom, mi lesz a végkifejlet, még jobb lett volna.

Egy kicsit lassan indulnak be az események, de ahogy mondtam, nem unalmas, mert valóban elég érdekes a család és Mrs. Boynton. Valósággal át lehet érezni, mennyire nyomaszthat egy embert, egy fiatalt egy ilyen uralkodó személyiség. Amikor megtörténik a baj, akkor természetesen Poirot jó helyen van, jó időben, és felkérik, segítsen megoldani az ügyet. A kis belga ismét saját módszerével dolgozik. Barátságosan, nyájasan elbeszélget mindenkivel, és apró titkokat tár fel. Csak akkor esik ki egy kicsit a jóságos szerepből, amikor az egyik családtag, az elhunyt menye, Nadine Boynton arra akarja rávenni, hunyjon szemet az ügy felett, még ha gyilkosság történt is. Egy Poirot valamennyire is ismerő Olvasó azonban tudja, hogy ő ilyet nem tesz (vagy talán még is; emlékezzünk a Gyilkosság az Orient Expresszenre, amelyet meg is említ a regény). Érdekes egyébként Poirot nyomozása, ahogy még azt is ki kell derítenie, mikor halt meg az áldozat, mert ez sem egyértelmű. Aztán ott az a sok fecskendő, és a halál oka a jó öreg méreg.

 - Madame, bizonyos dolgokban nem engedek. Gyilkoságot nem takarhatok! Ez Hercule Poirot utolsó szava.

Az elején azt említettem, hogy vegyes érzelmeim támadtak a regénnyel szemben. Nagyon jó volt olvasni, viszont nem hiszem, hogy a legerősebb Poirot történetek között lenne. Ezt az érzést talán megelőzhettem volna, ha később nézem meg filmen. Az is érdekes, hogy konkrétan nem volt senki, akit kedvenc szereplőnek kiálthatnék ki. Természetesen Poirot-n kívül! Nadine Boynton szimpatikusabb a regényben, Sarah King viszont egyikben sem nyerte el a tetszésemet, sajnos néha túlságosan is tudálékosnak, vagy impulzívnak éreztem. Egyedül akkor nőtt a szememben, amikor megmondta a színtiszta véleményét az idős Mrs. Boyntonnak.

A regényt olvasva az az érzés foghatja el az olvasót, hogy itt mindenki fedez valakit. Majdnem így is van, viszont másképp, mint az Orient Expresszen. Itt szoros, családi vagy szerelmi kötelékekről van szó, és mindenki azt hiszi, a másik tett valamit. Nem ítélkeznek azonban, hanem szeretnék megmenteni, vagy elfelejteni az egészet, mint egy rossz álmot, hiszen az egész eddigi életük egy rossz álom volt. A regény vége tetszik, ahogy az írónő kis betekintést nyújt a szereplők további sorsába.

Tehát maradva a "kedvenc" szereplőknél: Dr. Gerard-ot mondanám, de jó volt Lady Westholme határozott karaktere, aki bármiről megtudta volna győzni szegény Miss Pierce-t. Utóbbi hölgy figurája megmosolyogtató, főleg a Poirot-val folytatott beszélgetésekor. Poirot is - Miss Marple-hoz hasonlóan - ismeri az embereket és a természetüket.

Tehát végső soron kellemes olvasmány, sőt izgalmas is lehet, de ne a filmmel kezdjük. Poirot ismét oly aranyos, kedven, barátságos :)

Szerintem: lassú kezdés, meglepő, megmosolyogtató

Ahogy én olvastam:
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Oldalak száma: 259
Fordította: Sipos Katalin
Eredeti cím: Appointment with Death
Eredeti, első kiadás: 1938