Buenos Aires, 1894. Craig detektív halál után tanítványa, a Párizsi rejtélyből már ismert Sigmundo Salvatrio vezeti a híres nyomozó irodáját. Első megbízását egy kissé bolondos költőtől kapja, aki eltűnt barátját keresi. A rutinfeladatból titokzatos, szövevényes bűnügy lesz, amelynek középpontjában egy régiségkereskedőből, egy vadászból, egy pszichiáterből, egy költőből és egy igen gazdag üzletemberből álló társaság, a "kertek filozófusai" állnak. Valamennyien lehetséges áldozatai, ugyanakkor tettesei is lehetnek az elképesztő, brutális gyilkosságsorozatnak. A mesterien szőtt cselekményszálakból végül a legváratlanabb megoldás bontakozik ki...

Minden egyben: végzetes szenvedélyek és mitológia, titokzatos kertek és okkultizmus, humor - és persze remek irodalom.

El Mundo

Azért ezt én nem mondanám annyira váratlannak... De kezdjük az elején. Tegnap sikerrel jártam, és befejeztem eme spanyol krimit, a Gyilkosok és kertek című regényt. Tetszetős, figyelemfelkeltő borítója van, és ezért vettem a kezembe a könyvtárban. Azért nem vagyok olyan ember, aki a borító alapján ítél, tehát ha nagyon rossznak találom a könyv "öltözékét", attól még nem vetem el. Viszont ebben az esetben tetszett, amit láttam.

A borítón nagy betűkkel az is fel van tüntetve, hogy spanyol krimiről van szó, és mivel én vonzódom a spanyol nyelvhez, kultúrához, volt még egy érvem amellett, hogy kikölcsönözzem. Amúgy sem olvastam még spanyol krimit, csak angolt, amerikait, magyart, itt volt az ideje, hogy kipróbáljam. Viszont sajnálattal kell közölnöm, hogy csalódás ért...

A fülszöveg is figyelemfelkeltő. A pezsgő Buenos Aires világa, mitológia, gyilkosságok stb. Azt hiszem, azzal kezdem, ami tetszett. Mert hogy volt ilyen is. Tehát tetszett az, hogy a könyv foglalkozik filozófiával, mitológiával, és még az elveszett Atlantisz is szerepet kap. Mondhatjuk, hogy szimpatikussá vált a főhős is, Salvatrio. Nem olvastam ugye az író előző, Párizsi rejtély című krimijét, de végül is önállóan is megállja a helyét ez a történet, tehát nem hiszem, hogy kellene ismernem az előzőt ahhoz, hogy megértsem a Gyilkosok és kerteket. Mivel az író adott leírást a főhősről, korábbi ügyeiről. A regény amúgy azzal kezdődik, hogy a detektív Craig nagyon beteg, és miután meghal, Salvatrio veszi át a helyét, próbálja folytatni munkáját, a nagy nyomozó árnyékában, amely még halála után is rávetül. A szöveg egyes szám első személyben szól hozzánk, Salvatrio mesél.

[...]  - Itt kiírtam magának néhány számot és adatot, amelyek talán a hasznára lehetnek. Habár úgy látom, magát untatják a számok.
 - Ezt meg honnan veszi?
 - Jó. Tegyünk próbát. 1891-ben 21 000 tonna húst exportáltak, és 23 000...
Ásítottam.
 - Na, látja! [...]

A könyv elején úgy éreztem, unatkozom. De ha ilyen előfordul, még nem hagyom annyiban, mert ha nem is azonnal, de egy idő után eljön az a pillanat, amikor megfog a történet. Ez itt is elérkezett. A regény öt részre van osztva, és már az első rész második-harmadik fejezeténél éreztem, hogy tetszik az a bizonyos humor, amellyel az író felruházta főszereplőjét. Vagyis Pablo De Santis olvasmányosan ír, azzal nem is volt bajom. Nem tudom, más, aki olvasta, vagy olvassa, hogy van vele, de én éreztem az amerikai kemény krimik hatását, gondolok itt Raymond Chandlerre vagy Dashiell Hammettre. Salvatrio olyan figura, aki szinte csak a munkájának él, vérig becsületes, igazságérzete nagy (csak nem verekszik, merthogy erre nem volt példa a regényben). Azonban amikor tovább és tovább olvastam, valami hiányzott. Hullámzott az érdeklődésem, unalom és érdeklődés váltotta egymást. Bár a hatás meg volt, de nekem kevésnek bizonyult, talán több szenvedély hiányzott? Őszintén: utánzatnak éreztem. Mint ami szeretne felérni a nagyokhoz, de csak másodkategóriás marad.

Első ízben nem úgy tekintettem a gyilkosra, mint az általam választott foglalkozás általam megszabott játék szükségszerű ellenfelére, hanem mint gyűlöletes alakra, akit meg kell keresnem, és meg kell semmisítenem.

Aztán a szenvedély. A fülszövegben az El Mundo illeti azzal, hogy végzetes szenvedéllyel van tele. Olvastam már olyan krimit, amiben több szenvedély volt, pedig ez argentin. Mindegy, azért meg volt a főhős úgymond kapcsolata is azzal a bizonyos nővel, akit a hasonló történetekben a detektív sosem felejt el.

De mivel bűnügyi regényről van szó, ne felejtkezzünk el magáról a bűntényről sem. Mint említettem, Craig elhunyt, és Salvatrionak ez az első ügye a halála óta. Amit, remélem nem árulok el titkot, meg is old. És tetszett a vége, mert jelen volt a krimikre jellemző csavar, bizonyos fokig. Maga a leleplezés frappáns. Az író több gyanúsítottat is felsorakoztatott, és persze több áldozatot is, a történet haladtával (még kutyákat is, úgyhogy kutyabarátokat óvatosságra intek :( ). Csakhogy a valódi gyilkosra szinte már a feltűnésekor lehetett gyanakodni. Volt néhány olyan momentum, aminek nem értettem a mikéntjét, de ezt szerencsére főhősünk elmagyarázta. És tényleg, ott volt a csavar a végén, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolgunk.

[...] - Én Atlantisz hercegnője vagyok.

Egy szó, mint száz, senkit nem szeretnék elrettenteni a regény elolvasásától, úgy is mindenkinek más tetszik, de én magam egyenlőre nem fogok Pablo De Santis-t olvasni (bár kíváncsi vagyok, milyen az első könyve). Nem tudok szabadulni attól a gondolattól sem, hogy a főhős (és az író) eltitkolt előlem néhány információt. Vagy lehet, hogy ha szemfülesebb vagyok, akkor rájövök mindenre, nem csak sejtek. Merthogy a szerző leírásai jók, de szerintem a detektív keveset gondolkodott, vagy mintha az Olvasó elől elzárt gondolatai is lettek volna. De elég, mert elkezdek filozofálni, és még a végén belemegyek a szellemi kertek témájába is, pedig nem szeretnék. :) Tényleg, amit a leginkább regény számlájára tudok írni, az a humor. És aki olvasott Chandlert, vagy Hammettet, olvassa el bátran, és kíváncsi vagyok a véleményére is (mindenki véleményére kíváncsi vagyok, aki szereti a hasonló humort).

 - A férjemet a szellemi, és nem a valós kertek érdeklik. Képtelen meglocsolni egy rózsamuskátlit.

Szerintem: humoros, kusza, titkolózó

Ahogy én olvastam:
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2015
Oldalak száma: 280
Fordította: Dornbach Mária
Eredeti cím: Crímenes y jardines
Eredeti, első kiadás éve: 2013

Kinek mi a véleménye a könyvről?