Keszthelyi Tibor: A detektívtörténet anatómiája

Ritka kalandra invitálja az olvasót a szerző ebben a művében. A detektívtörténetnek, ennek az egyesek által túlbecsült, mások által viszont mellőzött, legfőképpen azonban félretett műfajnak a rejtélyét bogozza ki tudományos igénnyel, olvasmányos formában.
Alapvető kérdésekre keresi a választ: mi a detektívtörténet, irodalmon belüli vagy azon kívüli jelenség-e, milyen a belső struktúrája; miben különbözik a regénytől és a novellától, melyek sajátos esztétikai törvényei?
Az anatómus apró részleteket is feltáró szemléletmódjával teszi vizsgálat tárgyává a műfajt mint társadalmi jelenséget, számba veszi létrejöttének főbb irodalmi és társadalmi forrásait, megismertet a detektívtörténet fejlődésrajzával, jelentősebb mestereivel, és kijelöli helyét a szellemi alkotások világában.
A boncolt anyag legmélyén két alapvető emberi ösztönre: a kíváncsiságra és a játékosságra bukkan. Ezek jegyében fogott ő is a nyomozáshoz, és kínálja az olvasónak ezt az igazi könyvújdonságot, amely új szempontokkal gazdagítja a téma irodalmát.

cover11_detektiv.JPGRendhagyó módon ma nem egy regényről fogok írni, hanem egy... nevezzük értekezésnek. Először is el kell mondanom a könyvről, hogy nem volt száraz. Olvasmányos, legalább is nekem az volt, és mivel érdekel a téma, információ-gazdagnak is találtam. Keszthelyi Tibor irodalomtörténész, műfordító, és persze nem csak ezt az egy könyvet írta (moly). Régebben beleolvastam az általa szerkesztett A krimi című könyvbe, de ott inkább mások - írók, esztéták, kritikusok - véleményét olvashatjuk. A detektívtörténet anatómiája aprólékos elemzés a bűnügyi történet, a krimi, a rejtélyes történet műfajáról. Többféleképpen is nevezhetjük, és az elnevezések mikéntjére is választ kaphatunk a könyvből. Igaz, hogy 1979-es a mű, de lényegében tetszett. Azóta sokat változott a műfaj, de a régi iskolák stílusát sikerült érzékeltetnie. Nem is biztos, hogy egyet kell érteni mindennel, amit az író a krimikről "mond", de sajnos még nem olvastam annyit ebből a műfajból, mint ő. Viszont arra is példát kaphatunk, melyek a legrosszabb bűnügyi történetek, és melyek a legjobbak. Keszthelyi Tibor szétválasztja a krimit és a ponyvát, mert hogy szerinte nem ugyanaz a kettő, és ezzel én is egyetértek. Még sok más információhoz is eljutunk, de hadd idézzek inkább a könyvből.

A legtöbben Poe és Doyle receptjét fogadják el, tökéletes megoldású, kitalálható rejtélyeket kínálnak. Ha nem is kizárólag ez a típusú detektívtörténet íródik, kétségtelenül ez az eszmény.

Egyébként olvashatunk a könyvben Edgar Allan Poe-ról, Arthur Conan Doyle-ról, Agatha Christie-ről ("a detektívtörténet koronázatlan királynője"), Dorothy L. Sayersről, S. S. Van Dine-ról, Erle S. Gardnerről, és még folytathatnám a felsorolást. Mesterdetektív alakjaikat is megemlíti a szerző, egyikről-másikról többet elmondva.

Ezeknek a kalandregénnyel elválaszthatatlanul összefonódó detektívtörténeteknek a többsége az Athenaeum és a Palladis pengős és félpengős sorozatában, a Légrády-kiadó szintén puha fedelű Pesti Hírlap-köteteiben (mai szóval zsebkönyveknek mondanánk) jelent meg. Az ennél jóval igénytelenebb, füzetes sorozatok közül a Tarka Regénytár és a Világvárosi Regények a legismertebbek. Nagy tömegben, 10 filléres áron bocsátották piacra a fentieknél is olcsóbb ponyvaterméket.

Hol van már a ponyva, a pengő meg a filléres füzet... Az író természetesen a magyar krimiirodalomról is megemlékezik. Mert hogy ilyen is volt.

Ha jobban meggondoljuk, a detektívtörténet korunk passiójátéka a tömegkultúra közegében. Óhatatlanul felidézi - szerkezetével is sugallja - a középkori misztériumjátékokat.

Misztériumjáték, moralitás? Ismerős (lásd A párizsi Notre-Dame).

A detektívtörténet fő alakja, a nyomozó, kivételes képességű ember, urbánus folklórhős, nagyvárosi hérosz - hasonlatos a varázsmese hőséhez.

És végső értékelésében a szerző eljut oda, hogy a krimi voltaképpen sokban hasonlít a meséhez.

Regénynek és novellának nevezték, ekként ítélték meg, holott: mese.

Lezárásképpen az író szinte kéri, hogy olvassunk detektívtörténetet. Ajánlja, mert semmi kivetnivaló nincs benne. Kéri, ne becsüljük le, ne kezeljük mostoha gyerekként. Én magam sosem gondoltam így a krimire, bár tudom, hogy ennek a műfajnak is meg vannak a silány termékei. De melyik műfajnak nincsenek? Ahogy Keszthelyi Tibor írja a könnyebb olvasmányokról: "Ugyan, mi restellnivaló volna ezen?"

Szerintem: elemző, informatív, (és muszáj több szóban összefoglalnom) pro és kontra

Ahogy én olvastam:
Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Kiadás éve: 1979
Oldalak szám: 244
Fordította:
Eredeti cím:
Eredeti, első kiadás éve:

Ti mennyi krimit szoktatok olvasni? Olvastok ilyesmit, vagy nem köt le. Én magam azért olvasok krimit, mert gondolkodóba ejt, és persze még szórakoztat is. Ti hogy vagytok ezzel?