Wikie Collins rövid kis könyve rég a könyvespolcomon várt a sorsára. Talán tavaly történt, hogy belekezdtem, de valamiért félretettem. Most, végigolvasva, nem értem magam, mert nem volt egy rossz választás. Valószínűleg akkor nem erre vágytam.

William Wilkie Collins (1824 - 1889) angol író. Írt regényeket, novellákat, színpadi drámákat. (Az életrajz folytatását lásd lejjebb, az értékelés végén.)

A Holdgyémánt detektívregény, a hagyományos fajtából. Bár a "detektívek ősatyjának" Edgar Allan Poe-t tartják, T. S. Eliot egyszer úgy nyilatkozott, hogy nem Poe, hanem Collins találta fel ezt a fajta stílust, és Dorothy L. Sayers úgy hivatkozott a regényre, mint "talán a legfinomabb detektívregény, amelyet valaha írtak". Kétségtelen, hogy Collins lefektetett némi alapot.

Egy gazdag és előkelő angol család sarja, Rachel Verinder csodás örökségre számíthat. Egy hihetetlenül szép gyémántot hagyott rá a nagybátyja. A gyémánt Indiából került elő, ahonnan még John Herncastle lopta el. A férfi végakaratát Franklin Blake teljesíti. A feladat aggodalommal tölti el, hiszen ismeri a drágakő baljós történetét, sőt úgy érzi, napok óta követik. Titkát Betteredge-el, a család régi gondnokával osztja meg, aki a történet első felét meséli el az Olvasónak. Blake régóta gyengéd érzelmeket táplál Rachel iránt, és aggódik a hamarosan elkövetkező születésnapja miatt, amikor is át kell adnia a lánynak a gyémántot. Nincs más teendőjük azonban, mint várni, annak ellenére, hogy néhány titokzatos hindu férfi jelenik meg a Herncastle kúria körül. Amikor elérkezik a nap, Blake teljesíti feladatát, de a gyémánt másnapra eltűnik. Ki lopta el a felbecsülhetetlen értékű kincset? A hinduk, vagy valaki, aki a házban tartózkodott?

[...] Megőrjít ez a házunk fölött lebegő félelmetes titokzatosság.

Tény, hogy Wilkie Collins is méltán említendő a krimi irodalom berkeiben, hiszen művével úttörőnek tekinthető. Számomra azonban nem nyújtott eleget a regény. Jobban mondva elég volt, de többet vártam tőle. Meg van benne néhány a detektívtörténet elemeiből: bűntény, gyanúsítható személyek egy összegyűlt társaságból, és van egy detektív is, Cuff őrmester személyében, aki megpróbálja megfejteni az esetet. Tesz is néhány felfedezést, de nem éreztem akkora mutatványnak, mint mondjuk Hercule Poirot-é, Auguste Dupiné (Poe hőse) vagy Joseph Rouletabille-é (Gaston Leroux hőse). Jellegzetes leírást olvashatunk róla Betteredge tolmácsolásában, aki - mily meglepő - lebecsüli a rend őrét.

[...] egy ősz hajú, idősebb ember, olyan sovány, mintha egy gramm hús se tapadna csontjához. Fekete öltönyt viselt, az arca hegyes, bőre sárga és száraz, mint az őszi falevél. Lépése halk, a hangja szomorkás; hosszú ujjai, mint a madárkarom, olyan görbék.

A regény több részre osztott, és még a nézőpont is változik, ami viszonylag egyedinek mondható. Hol a gondnok mesél, hol egy családtag, egy ügyvéd vagy Franklin Blake. Különböző módon látják a történteket, és mindegyiküknek meg lenne a maga gyanúsítottja a gyémánt ellopásában. A leginkább Betteredge elbeszélését élveztem, a legkevésbé pedig a kotnyeles Miss Clackét, az unokahúgét. A hölgy még komikus is lehetnek, ha nem lenne oly idegesítő. Elmeséli a magát, majd eltűnik a történetből, ami azért különös, mert kíváncsi lettem volna a végkifejletről alkotott véleményére.

 - Mr. Betteredge - mondta aztán az őrmester -, nagy szamárságot csinált a távollétemben. A jövőben ne végezzen, kérem, semmiféle felderítő munkát nélkülem!

A bűntény mozgatórugói: egy ősi mítosz fenntartása, a féltékenység és a jó öreg kapzsiság. Valójában nem a gyémánt eltűnése az egyetlen rejtély, és Collins jól bánik a titokzatossággal. Képes meglepetést okozni, amire talán az Olvasó sem gondolt, és ez mindenképpen a javára válik. Egyrészt egy viktoriánus kori kellemes olvasmány, másrészt egy alap krimi kívánalmainak megfelel. Aki krimi-kedvelő, annak feltétlenül ajánlott.

[...] És homlokán tündökölt a Sárga Gyémánt, melynek sugara utoljára Angliában egy fiatal nő ruhájáról ontotta rám fényét!

Ahogy én olvastam:
Kiadó: Móra (Örökzöld könyvek sorozat)
Kiadás éve: 1989
Oldalak száma: 261
Fordította: Kiss Ferencné
Eredeti cím: The Moonstone
Eredeti, első kiadás: 1868

Wilkie Collins 1824. január 8-án született. Édesapja William Collins festő volt, anyja Harriet Geddes. Londonban született, de gyerekkorában Olaszországban és Franciaországban is élt, ahol megtanult franciául és olaszul. Egy testvére volt, Charles Allston Collins. A gyerekek kezdetben otthon tanultak, édesanyjukkal. A család mélyen vallásos volt.

1835-ben Wilkie a Maida Vale akadémiára kezdett járni. 1838 és '40 között egy magániskola tanulója lett, ahol egy fiú terrorizálásképpen arra kényszerítette, meséljen neki egy történetet, mielőtt elaludna. Amikor otthagyta az iskolát, folytatta a történetmesélést a saját örömére.

1840-ben Wilkie hivatalnokként kezdett dolgozni, teával kereskedett. Egyáltalán nem kedvelte a hivatalnok munkát, de több mint öt évig dolgozott a vállalatnál. Első története 1843-ban jelent meg egy az Illuminated magazinban (The Last Stage Coachman). 1844-ben Párizsba utazott, s írt egy novellát, amelyet azonban nem publikált. Apja mint lelkész képzelte el fiát, és csalódott volt ez irányú érdektelensége miatt. 1846-ban Wilkie jogot kezdett tanulni, apja kezdeményezésére. Csekély érdeklődést mutatott a jog iránt, és idejét inkább barátaival töltötte, vagy új novelláján dolgozott (Antonina, or the Fall of Rome). Apja 1847-es halála után új könyvet publikált. Jogi tanulmányait ugyan befejezte, de sosem gyakorolta azt; írásaiban viszont felhasználta ismereteit.

1851-ben megismerkedett Charles Dickensszel, s élethosszig tartó barátok és munkatársak lettek. Közösen dolgoztak egy színdarabon, amelyet még Victoria királynő és Albert herceg is megnézett. 1852-ben közös színházi turnéra ment Dickensszel. Több írása jelent meg ez időtájt is, de a Hide and Seek-en dolgozott (1853), amikor az első köszvényes roham érte. Később a köszvény az egész életét megkeserítette. Hosszú ideig betegeskedett, majd folytatta a turnét Svájcba és Olaszországba.

1854 körül több újságcikket és útleírást készített. '55-ben elkészült a The Lighthouse című színdarab Dickens társulatával. 1856-ban jelent meg első novelláskötete (After Dark). Ebben az évben kezdte használni a laudanum nevű ópiumtinktúrát, oldatot. Később függőjévé vált, amely rányomta bélyegét további életére.

Wilkie csatlakozott a Household Words elnevezésű újság csapatához, és újabb színdarabon dolgozott Dickensszel. Az 1860-as években kezdett regényen dolgozni. Ezek a művek - A fehér ruhás nő (The Woman in White), a No Name, az Armadale és A Holdgyémánt (The Moonstone) megmutatták igazi mesterségét, újító és provokáló írások voltak. Nemzetközi ismertséget hozott számára és anyagi biztonságot.

1858-tól az író együtt élt Caroline Gravesszel és gyermekével, Harriettel. A nő szegény családból származott, korán férjhez ment, született egy lánya, majd megözvegyült. Collins egy kis bolt közelében lakott, amelyet Caroline vezetett, és sokszor találkoztak a környéken. Herriettet úgy kezelte, mint a saját lányát, és segítette az oktatását. Egy rövid különválást leszámítva együtt élték az író haláláig. Collins nem kedvelte a házasság intézményét, de elkötelezett volt Caroline és Harriet felé. Caroline azonban hozzá akart menni. A Holdgyémánt írása idején elhagyta, majd feleségül ment egy fiatalabb férfihoz (Joseph Clow), de végül két év múlva visszatért Collinshoz. 1868-ban az író találkozott egy Martha Rudd nevű fiatal nővel, s kapcsolat szövődött közöttük. A nő indössze 19 éves volt és egy nagy, szegény családból származott. Londonba költözött, hogy közelebb legyen Collinshoz. 1869-ben született meg első gyermekük, Marian, 1871-ben Harriet Constance, majd '74-ben fiúk, William Charles. Amíg Marthával volt, a William Dawson nevet használta, s a nő és a gyerekek is felvették a nevet. Élete utolsó húsz évét Caroline mellett élte, de a közelben ott volt Martha.

A fehér ruhás nő (The Woman in White) részletekben jelent meg 1859 és '60 között. Következő regénye, a No Name tervezése közben ismét köszvény kínozta, amely megnehezített munkáját, ahogy a laudanum szedése is. 1863-ban német fürdőkbe járt, és Olaszországban gyógyult Caroline Gravesszel. Az Armadale 1864 és '66 között jelent meg folytatásokban. A Holdgyémánt (The Moonstone) pedig 1868 januárja és augusztusa között. Ebben az évben hunyt el az író édesanyja.

1870-ben újabb regényt jelentetett meg (Man and Wife), de Charles Dickens halála mélyen elszomorította. 1871-ben A fehér ruhás nőből színdarab készült. A következő évben jelent meg a Poor Miss Finch című regény, majd 1873-ban újabb tragédia érte: testvére is elhunyt (öccse Dickens fiatalabbik lányát, Kate-et vette feleségül).

1873 és '74 között az Egyedsült Államokban és Kanadában turnézott. Találkozott többek között Sir Oliver Wendell Holmesszal és Mark Twainnel. Barátságot között a fotográfus Napoleon Sarony-val, aki több portrét adott neki. 1875 és '86 között több regénye és novellája jelent meg, '84-ben pedig Society of Authors ('Szerzők Szövetsége') alelnökének választották. A társaságot barátja, a novellaíró Walter Besant alapított. Drámai és fikciós műveinek sikere egyre csökkent, ahogy egészsége és látása is romlott. Gyakran tartózkodott otthon, és nehezen ment az írás. Leginkább fiatal írókat segített. Utolsó regénye halála után jelent meg, s Walter Besant fejezte be.

William Wilkie Collins 1889. szeptember 23-án hunyt el Londonban. Caroline Graves 1895-ben halt meg, és Collins mellé temették. Martha Rudd pedig 1919-ben hunyt el.

Művei (ízelítő):

Regények:
Antonina (1850)
Basil (1852)
Hide and Seek (1854)
After Dark (1856)
The Dead Secret (1856)
A Rogue's Life (1856/1879)
The Queen of Hearts (1859)
A fehér ruhás nő (The Woman in White; 1860)
No Name (1862)
My Miscellanies (1863)
Armadale (1866)
A Holdgyémánt (The Moonstone; 1868)
Man and Wife (1870)
Poor Miss Finch (1872)
Miss or Mrs? (1873)
The New Magdalen (1873)
The Law and the Lady (1875)
The Two Destinies (1876)
The Haunted Hotel (1878)
The Fallen Leaves (1879)
My Lady's Money (1879)
Who Killed Zebedee? (1881)
The Black Robe (1881)
Heart and Science (1883)
I Say No (1884)
The Evil Genius (1886)
The Guilty River (1886)
Little Novels (1887)
The Legacy of Cain (1889)
Blind Love (posztumusz; 1890)

Színdarabok:
The Frozen Deep (Charles Dickensszel, 1857)
No Thoroughfare (Charles Dickensszel; 1867)

Novellák, novelláskötetek:
Mr Wray's Cash Box (1852)
A Terribly Strange Bed (1852)
The Ostler (1855)
The Lady of Glenwith Grange (1856)
A House to Let (1858)
The Haunted House (1859)
The Frozen Deep and Other Stories (1874)
The Ghost's Touch and Other Stories (1885)

Forrás: wikipedia.org