Monday to Sunday #43

A minden vasárnap jelentkező rovat címe: 'Monday to Sunday', azaz 'Hétfőtől vasárnapig'. Ebben a posztban, a hét lezárásaképpen felsorolom, hogy mit olvastam el, mivel haladtam tovább, mik a tervek a jövőhétre vonatkozólag!

title_monday_to_sunday_43.png

Sziasztok ismét! Vasárnap gyanánt szeretném most összegezni a hetet, ami - lássuk be - csendesen telt. Végére értem A horrorfilm című tanulmánykötetnek, amelyről írtam is. Könyvtárba sajnos nem sikerült eljutnom - azaz mégis, de a látogatás rövid és velős volt. De erről majd a Könyvtártúra következő bejegyzésében mesélek.

Az új könyv, amelybe belekezdtem, ezúttal egy régi kedvenc írótól van, Stephen Kingtől: A Búra alatt. Ez két kötetes (két, tégla méretű kötet), ezért elleszek vele egy ideig. Ezenkívül belekezdtem Agatha Christie történetébe, A vád tanújába. Egyenlőre úgy találom, hogy a film készítői sok mindent megváltoztattak. Ez nem is fontos, mivel a könyv az eredeti (ezt próbálom tudatosítani magamban; emiatt nem jó, ha a filmet látom először).

A jövőhétre is tervezek posztot - többfélét. Addig is kellemese napot kívánok nektek, olvassatok sokat! :) Jövőhéten 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál; már alig várom. És Ti?

A héten befejezve:
A horrorfilm - Válogatott tanulmányok

Hogy telt a hetetek?