Sziasztok! Ismét új rovat indul, 'Újralapozva' címmel, amelynek első főszereplője sokunk gyerekkori kedvenc olvasmánya, A két Lotti. Örök klasszikus még ma is, és kisgyerekként én is kedvvel forgattam, annyira, hogy el is nyűttem a kis kézben is elférő kötetet. Imádtam a két kislány történetét, és mellette az illusztrációkat is. Sok időt töltöttem azzal, hogy lerajzolgattam őket én is :) A regény tehát nem volt ismeretlen a számomra, ezért kapott helyet ebben a rovatban. Emlékezzünk egy kicsit együtt!

A történet röviden: Egy nyári táborban nagy meglepetést okoz, amikor egy Luise-hoz megszólalásig hasonlító kislány érkezik. A gyerekek és a felügyelők is mind elképednek, s még ők ketten is, Luise és Lotte. A kezdeti zavartság után szép lassan közelednek egymáshoz, s végül sülve-főve együtt látni őket. Kiderül az is, hogy valódi ikrek, akiket valamilyen oknál fogva a szüleik különválasztottak. Tervet szőnek; méghozzá: a szünidő után kicserélve mennek haza. Meg akarják tudni, miért történt mindez, s szüleik, Ludwig és Luiselotte miért nincsenek már együtt.

A bonyodalmak azonban nem maradnak el: a két kislány külsőre mint két tojás, de személyiségük eltérő. Luise vadabb kislány, amolyan belevaló. Megvédi magát, ha kell, sőt a kisebbeket is, ha bántják őket. Luise-val ellentétben Lotte jó tanuló az iskolában, és visszahúzódó. Illedelmes kislány, de azért legbelül - ő nem is sejti - nagy bátorság lakik benne. Szüleiket azonban meg tudják téveszteni, vagy Pepikét, az okos kiskutyát? És persze ott van Gerlach kisasszony, apuka újdonsült menyasszonya...

 - Igazság szerint meg kellett volna kérdezniük bennünket, hogy engedélyezzük-e az elfelezést!
 - Akkor még nem is tudtunk beszélni!

Erich Kastner régóta a gyerekek kedvence. Persze rengeteg gyerekkönyv, ifjúsági regény közül válogathatnak, de remélem, hogy Kastner történetei még mindig aktuálisak. Rendkívül "élő" és szívünknek kedves karaktereket szerepeltet, akiknek hétköznapi életében van mindig valami szokatlan, valami olyan dolog, ami felbolygat mindent. Alakjai többségében gyerekek, akik végtelenül szerethetőek, és még csodálhatóak is egy gyermek szemével.

Gyerekként tehát imádtam; többször is elolvastam, vittem magammal kirándulásokra is. Felnőttként ez hasonlóan megmaradt. Ezúttal is megfogott Kastner írásmódja, csak most jobban tudtam értékelni azt, hogy úgy ír gyerekeknek, hogy azt megértsék. Nem ereszkedik le túlzottan, hanem normál módon, csevegő hangnemben beszél például a válásról is. Véleménye szerint ugyanis: ha muszáj, ilyesmiről is kell beszélni a gyerekekkel.

[...] a világon nagyon sok az elvált szülő és nagyon sok a gyerek, aki szenved ettől! És nagyon sok olyan gyerek is van, aki attól szenved, hogy a szülők nem váltak el! Ha pedig a gyerekeknek engedélyezik, hogy ezektől az állapotoktól szenvedjenek, akkor mégiscsak túlságosan finomkodó, no meg kifordított dolog, hogy ne beszéljünk velük arról értelmes és érthető formában!

A másik igazán élvezhető dolog a könyvnél az, ahogy az író érzékelteti a természetet, a körülöttünk lévő világot, s mintha egy pillanatra megállna az idő. Luise és Lotte például rácsodálkozik, hogy egy napon születtek, s ekkor mintha megszűnne körülöttük minden. Pedig ez nem igaz: a természet teszi a dolgát, az idő halad, csak ők ketten nem érzékelik.

A ház mögött kakas kukorékol. A vasászkutya utána kap egy döngicsélő méhnek. A nyitott ablakból kihallatszik az erdészné énekel.