Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán #2

cover29_karpathy_zoltan_2.jpgA mai napon végre sikerül az utolsó oldalig bezárólag végigolvasni a Kárpáthy Zoltán második kötetét. Az elsőről korábban, szeptember közepén írtam. A második könyv már nehezebb falat volt, de előbb következzen a történet folytatása dióhéjban.

Az első kötet végén Kárpáthy Zoltán - nagy bánatára - kénytelen elhagyni családját, és Pestre költözik. A folytatás itt veszi fel a fonalat, de közben eltelt bizonyos idő. A kötet nagy része nem is ezzel foglalkozik, hanem a nagy pesti árvíznek szenteli a figyelmet, amely 1838-ban érkezett. Az író leírja hőseink, Zoltán, az ügyvéd Maszlaczky, és a Kőcserepy család - főleg a szegény Vilma - kalandjait a borzalmak idején. A város ilyenkor is "több részre szakad". Van, aki csak saját magát menti, van, aki akár az életét is kockára teszi, hogy másokat kiszabadítson a víz fogságából. És van olyan ember is, mint Maszlaczky Gábor, aki előre látva a veszedelmet, szövetkezik egy csónakossal. Mint mindenből, az árvízből is hasznot akar húzni. A sors azonban nem mindig kegyes hozzá sem, s akad, aki borsot tör az orra alá.

Kövér, borotvált arcú úriember, egy szál frakkban, mely a hasán elül nem akar összeérni, orcájának két domborulata oly kövér, hogy szinte elvész közötte a kis tömpe orr, mely lyukaival előre áll, mintha ő segítene a szemeknek nézni, melyek szintén hasonló sorsban részesülnek, a nagy kövérség miatt alig adódván nekik hely, ahol mozoghassanak. Csak a száj nem engedte magát kiszoríttatni helyéből, bár kétoldalt sáncot képez mellette a pofakövérség, melyen túl nőni nem szabad, de alá és felfelé annál több meg van neki engedve, kétfelé dudorodva, mint egy-egy kolbász.

A Kárpáthy Zoltán második kötete a feléig az árvízről szól, a veszélyről, a pusztításról és a veszteségről, a folytatásban pedig visszatérünk a főhőshöz és a Perhez. A per a "Béla Kárpáthy, contra Zoltanum Kárpáthy et Rudolfum Szentirmay" címet viseli. Baljós cím ez. Szentirmay Rudolf Zoltán gyámapja. Azért küldte el maguktól, hogy ez a per be ne árnyékolja fiatal éveit. A második kötetben Zoltán fondorlatos módon végül hozzájut az iratokhoz, és felsejlik előtte a szörnyű igazság, vagy legalábbis az ok, amiért e pert megindították. A borzalmas vádak tőrként hatolnak szívébe. De okos (és világot látott) fiatalemberré cseperedvén olyan elhatározásra jut, amely megsemmisíti a pert alapját. Miután a veszély elmúlik, sokan fellélegeznek, a felhők Zoltán feje felől azonban még nem úsztak el.

karpathy_zoltan02.jpg

Johann Hürlimann: Árvíz a pesti Színház-téren, 1838

A regénykötetben kis rész szentelődik Kárpáthy Zoltán és Szentirmay Katinka újabb találkozásának. Csak egyszer futnak össze, a fiú szinte alig ismer rá. Szerelme azonban azonnal feltámad (szentimentális módon). A harmadik kötet minden bizonnyal ezzel és Zoltán további sorsával, illetve a Lánchíd építésével fog foglalkozni. A híd építésének terve már ebben a kötetben is megfogalmazódott. Ebből pedig Kőcserepy Dániel az, aki hasznot akar hajtani.

A második kötet szintén kellemes olvasmány volt, bár ebben már több volt Jókai híres hosszú leírásiból. Főleg az árvízről szóló részben. De ott is zajlottak az események, majd a történet visszatért a perre. Az író szavaiban érezni a hazafiságot, a hazaszeretetet. Érzékletesen ír Pestről és az árvíz okozta károkról. "Pestre fogunk menni! Pestet fogjuk látni! a szép, ifjú Pestet, serdül menyasszonyát Budának, e vén hadastyánnak [...]" / "Az egész országon végigsiklott a rémkiáltás: Nincsen Pest!" Végül kifejezi reményét a felvirágozásra. Emellett Jókai tökéletes hasonlatokkal, leírásokkal érzékelteti Zoltán lelkében dúló érzelmeket, amikor azt próbálja meg eldönteni, elolvassa-e a periratot, vagy sem. "Minő kísértetek, minő rémek fognak előjőni, ha felbontod azt a papirosba kötött temetőt! Nem érzed előre azt a halottszagot, midőn egyenkint fölleplezed azt a sok susogó szemfedelet?"

Emellett a humor sem maradt ki a regényből. Részlet Tarnaváry olykor humoros, elcsodálkozását nem titkoló leveléből Szentirmay Rudolfhoz:

Ezek az emberek egészen kicsavarták Zoltán eszét a helyéből. Még egy színművet is írt, amire Hugo Viktor (csak tudnám, hogy melyik a keresztneve?) azt mondta, hogy tökéletes romantikai iskolai mű. [...]
Úgy nézz ezentúl a szemem közé, hogy én ezentúl nem leszek többé szeptemvir, hanem cukrot főzök, te meg szintén nem fogsz lenni főispán, hanem posztót szősz: Zoltán, amint hazajön, rögtön állít az egyikünk számra egy cukorfábrikát, oda betesz engem, mellé egy posztógyárat, oda beállít téged, magának meg egy irtóztató nagy kovácsműhelyt emel, ott fog készíteni rettenetes mennyiségű ásókat, kaszákat, penicilusokat és gőzhajómasinákat. [...]

Bármilyennek is találtam egyes részeket, a könyv vége olyan lezárást kapott, amely most már nem tántorít el attól, hogy befejezzem a regényt. Annak ellenére, hogy a filmet láttam nemrég, az eredetiben ezért néhány dolog másképp történik. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul a főhős, a Szentirmay család és Vilma sorsa.

Egyszerre előtte áll mind a két város, ahogy könnyű reggeli ködből kiemelkedett palotáit a kelő nap tündérvilággal elárasztá.
Milyen szép és milyen nagy lehetne még!
Mennyi munka, mennyi áldozat, mennyi honszeretet kellene még ahhoz.

Ahogy én olvastam:
Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó (Olcsó Könyvtár sorozat)
Kiadás éve: 1963
Oldalak száma: 602 (2. kötet - 230)
Illusztrálta: Reich Károly
Első kiadás: 1854