Jack London amerikai szerzőre mindig úgy tekintettem, mint aki nekem valót ír. Nem rajongok különösebben a kalandtörténetekért, de az ő könyvei magukkal ragadtak. Szerettem A vadon szavát és A barna farkast. Ezúttal egy kicsit eltérő történetével találkoztam, amely nagyban önéletrajzi ihletésű. Az író ugyanis - mielőtt ezt a hivatást választotta volna - sok kalandot élt meg. Többféle munkát elvállalt, sokat utazott, és ezáltal rengeteg élettapasztalatra tett szert. Sőt, még be is börtönözték csavargásért. Ilyen és ehhez hasonló történeteket olvashatunk tőle.

Az Országúton című regényt felfoghatjuk egy útikalauzként, életrajzi könyvként, de tanácsok gyűjteményének is. Jack London több városon végigvezet minket, de mintha ezekre a helyekre csak be-bepillantanánk, s már robogunk is tovább sebes vonatokon. Egy-egy városban többet időzünk el, s az író megoszt velünk néhány történetet. Városokról, emberekről mesél, akik formálták életét, látásmódját. Bevezet minket "Hobóországba", s a vándorlétre kárhoztatott csoporton belül különböző típusokat tud felsorolni. "Utcakölykök", "zöldfülűek", "ürgék", "batyus vagányok", "menők"... A "hobó" annyit tesz: amerikai vándormunkás vagy csavargó.

Ha a hobók egy városról kiadják a jelszót, hogy "a hekusok zabosak", kerüld el azt a várost, vagy ha mindenképpen keresztül kell menned rajta, menj lábujjhegyen. Van néhány város, ahol az embernek mindig lábujjhegyen kell járnia.

London kíméletlen őszinteséggel ír, s már a történet elején bevallja, kénytelen-kelletlen be kellett csapnia embereket, jó embereket is. Egy korábbi bejegyzésben, a Kezdet és vég rovaton belül említettem a regény első mondatát. Számomra rendkívül hatásos. Az őszinteségen kívül az Olvasó némi pimaszsággal is találkozhat. A mesélő fiatal, bohó éveiről mesél, amikor még nagy fokú bátorsággal, kitartással és stílussal rendelkezett. Bátorságra szüksége is volt, hiszen a regény olyan tippeket ad, amelyek különböző vonatokra való fellógáshoz segíthetik hozzá az Olvasót. London gyakorlati tanácsokat ad, melyik vonatra hová, hogyan érdemes felugrani, melyik vagonban érdemes és lehet utazni anélkül, hogy elkapnának a geletták (azaz fékezők) vagy a "fakabátok". A regényben egyébiránt sok a szleng kifejezés, de ez nem probléma, mivel az író igyekszik megmagyarázni mindent, érthetően.

Összességében az Országúton című regényben csupán azt bántam, hogy ilyen rövid lett (körülbelül 200 oldal). A regényt olvasva többször is mosolyognom kellett, és mindegy, hogy éppen hol voltam, még nyilvános helyen is. :) Elég ritka az ilyen. Továbbá a történet olvastatja magát, újabb és újabb történet-morzsákat adva számunkra. Ez a vékony kötet megadja tehát a humort és az izgalmat egyben, remek hangvétellel tálalva.

Az Országút megfogott, s nem eresztett el; s később, miután már tengereken utaztam, s megéltem egyet-mást, visszatértem az Országútra, hogy hosszabb utakat járjak be, hogy "csillag" és "menő" legyek, s hogy egészen megmerüljek a szociológia fürdőjében.

Szerintem: humoros, (túl) rövid, pergő (események)

Ahogy én olvastam:
Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó (Olcsó Könyvtár)
Kiadás éve: 1957
Oldalak száma: 207
Fordította: Szász Imre
Illusztrálta: Gácsi Mihály
Eredeti cím: The Road
Eredeti, első kiadás: 1907