Ki irigyelhette szépségét, gazdagságát, boldogságát? mindenki. Kinek lehetett több-kevesebb oka a gyilkosság - sőt gyilkosságsorozat elkövetésére? A hajón szinte mindenkinek. S ha már Egyiptomban, régészeti leletek felkeresésére indult útnak gazdag utasaival a hajó, a "véletlenül" fedélzetén tartózkodó Poirot is régészeti módszerekkel kezd a bűntény felderítéséhez először minden zavaró fölösleges elemet eltávolít, aztán minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy az a gyilkos, akire (természetesen) legkevésbé sem gyanakodhatunk.

Agatha Christie-ről, a detektívtörténetek királynőjéről írtam a napokban, és közben be is fejeztem a Halál a Níluson című regényt. Alapból szeretem a krimiket, és Christie fordulatos műveit is, de ezt most egy kihívás miatt kezdtem el olvasni. A választásom egyrészt azért esett rá, mert a polcomon tartózkodott egy ideje, és mert Egyiptom a helyszín. Imádom a kultúrát, úgyhogy nem meglepő, hogy a 'Halál a Níluson' - nal kezdtem. Egyiptomnak ezúttal nincs sok jelentősége, mert a történet nagyrészt egy hajón játszódik, de érezhetjük Agatha vonzódását a régészethez.

Kezdjük ott, hogy úgy kezdtem neki az olvasásnak, hogy azt hittem, már olvastam a könyvet. De csak megzavart a két cím (Gyilkosság Mezopotámiában), bár a két helyszín nem ugyanaz. Szóval ahogy előrehaladtam a könyvben, úgy kezdtem egyre sejteni, hogy mit sem tudok a történetről. Ez azonban korántsem volt baj, sőt. 

A regény két részben és harminc fejezetben meséli el három gyilkosság történetét (azt hiszem ennyit elárulhatok). Három összekapcsolódó gyilkosságét. Aki olvasott már Poirot történetet (és egyéb krimiket), az tudja, hogy a detektív mindig ott van, ahol gyilkosság esik meg. Mindez csupán véletlen, vagy a sors (neki épp ott és akkor, ott kellett lennie), de a kis belga minden apró nyomra, látszólag felesleges részletre odafigyel. Christie mesterien össze tudja szedni ezeket a morzsákat. Az olvasás közben azon gondolkodtam, szinte ugrásra készen, hogy ez vagy az vajon fontos-e, vagy valóban lényegtelen.

Poirot-nak ezúttal is akad "segítőtársa", Johnny Race ezredes a brit kémelhárítástól, ugyanis ő egy veszélyes gyilkost keres, ám nem az ő embere garázdálkodik a hajón, viszont Poirot, mint jó baráthoz és kitűnő elméhez illik, megoldja ezt a rejtélyt is. A könyv végéig nem fedi fel az összes kártyáját, hiszen még nem biztos a dolgában. Talán bosszantó lehet, hogy Poirot mindig mindent tud, de kezdetben az ő gondolkodását is megzavarják.

 - Jól van - sóhajtott fel Race. - Ne aggódjon, ez itt a Néma Hajó.
 - Bocsánat... hogy érti ezt, Race ezredes?
 - Csak úgy, hogy ezen a hajón semmiről sem veszünk tudomást, aminek nincs köze a gyilkossághoz.

Kezdetben, igen. De ez több mint száz oldal után jön el, mert hogy addig nem ölnek meg senkit. Igaz ugyan, hogy a hosszúra nyúlt bevezető különböző, lényegtelennek tűnő nyomokat rejteget, de számomra már-már unalmas volt. Viszont mivel egy Christie regényt tartottam a kezemben, éreztem, nem igazán okozhat csalódást. Továbbolvastam, és meg is történt az első gyilkosság. Ebből gyilkosságsorozat lett, és a végén Poirot - szokásos kis közönség előtt - levezeti az egészet, értelmes következtetésekkel.

(részlet az 1978-as filmből)

A könyv végén természetesen ott van az elmaradhatatlan csavar. Nyilván mindenki, aki krimit olvas, eljön egy pillanat, amikor megsejti, hogy ki a gyilkos, netán már tudna mondani egy konkrét nevet. Nálam ebben az esetben az történt, hogy lett volna legalább 2 vagy 3 személy, akit gyanúsnak tartottam. A regény utolsó fejezetére persze minden a helyére került, és ahogy már említettem, Poirot nem csak a gyilkosságsorozat bűnösének vagy bűnöseinek személyét derítette fel. Az elejtett megjegyzésekből azért folyamatosan lehet sejteni, hogy ki-kicsoda. De hogy az olvasó el ne tévedjen az információk sűrűjében, az írónő szolgáltat nekünk egy kis összefoglalót (ahogy az más krimikben is megfigyelhető). Az összefoglalást Race ezredes teszi Poirot-nak. Körülbelül a könyv közepén pedig található egy alaprajz is (ahogy azt szintén megszokhattuk) a hajóról.

 - Hál' istennek - szólalt meg szenvedélyesen - , azért boldogság is van világban.
 - Ahogyan mondja, Madame, hála istennek.

Summa summarum élveztem a könyvet, nem csalódtam Christie-ben, még akkor sem, amikor elkezdtem unni az elejét. Ez azonban érthető, hiszen annyi szereplőt vonultatott fel, hogy muszáj volt őket kicsit megismertetnie. A történet végére pedig szinte mindenkinek elrendeződik a sorsa, Poirot pedig sajnálja az egészet, egy gyilkosság fölött azonban nem tudna szemet hunyni (na jó, biztos olvastátok a Gyilkosság az Orient Expresszen című regényt; ha nem, tudom ajánlani). Ahogy mondtam, Christie elrendezi szereplői sorsát, és még a szerelmi szálakat is elvarrja, vagyis megkondítja az esküvői harangokat (nem véletlenül írt romantikus regényeket is). Poirot pedig hozza szokásos formáját: magában mormol, gondolkodik, kombinál, és nem ítélkezik...

Szerintem: részletes, csavaros, meglepő

Kiadó: Európa Könyvkiadó (Fekete könyvek)
Kiadás éve: 1987
Oldalak száma: 322
Fordította: Szabó Zoltán
Eredeti cím: Death on the Nile
Eredeti, első kiadás éve: 1937